„Nem vagyok coach, asztrológus, de még grafikus sem. Mégis így született meg bennem az asztrografika ötlete — és most azt írom le, honnan is indult ez az egész belső út.”
Hosszú út vezetett idáig, hogy ezeket a sorokat most itt olvasod. Az életem, mint mindenki másé, tele volt megpróbáltatásokkal, megfelelni akarással, elakadásokkal. Évekig kerestem az utam, hogy ebben a belső útvesztőben hogyan találhatnék kapaszkodót — valamit, ami segít jobban boldogulni, érteni magam, a környezetem, a világot.
Életem során sokféle ember vett körül: voltak segítők — és olyanok is, akikről csak később derült ki, hogy nem azok. Mégis minden találkozás és tapasztalat vitt valamerre. Egy dologban mindig biztos voltam: hogy valahol, valamikor, megtalálom azt az utat és azt az életformát, ahol önazonosan, szabadon létezhetek.
Egy mélypont után, nagyjából öt éve találtam rá arra a közösségre, ahol először éreztem azt: megérkeztem. Itt ismerkedtem meg mélyebben az asztrológiával, az önismeret és önreflexió eszközeivel — és itt indult el igazán az a belső munka, ami fokozatosan átformálta a világhoz és önmagamhoz való viszonyom.
A felismerések, amik ebből az újból születtek, nem akartak bennem maradni. Szerettem volna valahogyan kifejezni őket — képpé formálni mindazt, amit megéltem, láttam, éreztem. Így született meg az asztrografika: egy olyan hely, ahol az ÖNISMERET az ASZTROLÓGIA és az ÖNKIFEJEZÉS egyszerre van jelen.
A grafikák mögött személyes történetek, belső utak, felismerések állnak. Nem csak dísznek készülnek, hanem kapcsolódási pontnak — olyan embereknek, akik maguk is épp keresnek, úton vannak, vagy csak szeretnének egy vizuális emlékeztetőt a saját erejükről.
Ez a blog azért jött létre, hogy ne csak a képekről meséljek, hanem az útról is, amiből ezek megszülettek. Mi inspirál? Kiknek készülnek a minták? Mi az a világ, amit az asztrografika szemüvegén keresztül látok?
Ha velem tartasz, ezekre szépen sorban fény derül.
🌒🌕🌘
📌 Ha nem szeretnél lemaradni az új tartalmakról, kövesd a Facebook oldalam — ott mindig elsőként értesülhetsz a friss bejegyzésekről.

