Nem ismétlés. Elmélyítés.
Az elmúlt időszakban egyre tisztábban kezdett kirajzolódni bennem valami, amit korábban csak érzésként hordtam magamban. Nem egy történet volt ez, nem egy lezárt fejezet, hanem inkább rétegek egymásra simulása. Megéléseké, felismeréseké, belső állapotoké. Olyan pillanatoké, amelyek akkor talán jelentéktelennek tűntek, most mégis pontosan megmutatják, hol tartok.
A 33 év eszenciája rétegekben című sorozat nem visszatekintés, és nem is számvetés. Nem kronológia mentén halad, és nem akar tanulságokat levonni. Sokkal inkább lenyomatokat mutat meg: azt, amit egy-egy helyzetben éreztem, amikor még nem tudtam megnevezni, mi történik bennem. Ezek a képek és mondatok nem akkor születtek, amikor az adott élethelyzet zajlott – hanem most, amikor már más minőségben is rá tudtam nézni.
Mit jelent nekem az eszencia?
Az eszencia számomra nem magát a történetet jelenti, hanem azt a belső minőséget, ami akkor jelen volt. A képek ezért nem illusztrációk. Nem „ezt éltem át, itt és ekkor” típusú bizonyítékok. Sokkal inkább hordozók: érzések, állapotok, belső mozdulatok hordozói. Olyan pillanatoké, amelyek időben szétszórva jelentek meg az életemben, mégis ugyanarra a belső útra mutatnak rá.
Amikor egy kép visszatér.
Ha figyelmesen követed a blogot vagy a TikTok-videókat, talán észrevetted, hogy bizonyos képek többször is visszatérnek. Első pillantásra ez ismétlésnek tűnhet – különösen annak, aki még csak ismerkedik ezzel a fajta belső munkával, és azt érzi: „ezt a képet már láttam, csak most más szöveg van rajta.”
Számomra azonban éppen ez adja meg a rétegzettség valódi jelentését. Egy kép nem egyetlen érzést hordoz. Ugyanaz a látvány teljesen mást jelenthet attól függően, hogy az életutam melyik pontján találkozom vele újra. Ami egyszer csak egy iránykeresés volt, egy másik pillanatban már elindulás, később pedig megállás vagy felismerés.
Amikor nálam egy kép újra megjelenik, az nem visszalépést jelent – hanem azt, hogy egy újabb réteg ért meg bennem.
Ez nem sorozat. Folyamat.
Ezért sincs időrend. A belső folyamatok ritkán haladnak lineárisan. Van, amikor előbb érkezik meg egy felismerés, és csak később értjük meg, honnan indult. Van, amikor már lépünk, mielőtt tudnánk, miért. A rétegek egymásra épülnek, de nem mindig egymás után.
A sorozat jelenleg a TikTokon fut, mert ez a forma engedi meg leginkább, hogy lassan, adagolva, képekben és rövid mondatokban lehessen befogadni ezt a folyamatot. Ott nem kell egyszerre érteni mindent. Elég csak megállni egy pillanatra, és hagyni, hogy egy kép vagy egy mondat megszólítson. Ez nem egy lezárt történet, hanem egy folyamat, amely lépésről lépésre bontakozik ki.
Hogy miért pont hét nap? Nem volt tudatos döntés. Így alakult. Utólag azonban egyértelművé vált számomra, hogy ez a keret most pontosan elég. Van eleje, van közepe, és lesz egy pont, ahol összeérnek a rétegek. Nem végtelen, nem túlírt, nem akar mindent elmondani – csak annyit, amennyit ebben a ciklusban lehet.
A rétegek megmutatkozásában nagy szerepe volt annak a belső munkának, amit a mindfulness kapcsán éltem meg. Nem mint módszer, nem mint technika, hanem mint figyelem. Ez a figyelem tette lehetővé, hogy észrevegyem: amit eddig különálló élményeknek hittem, valójában egymásra épülő rétegek. És hogy ezek a rétegek nemcsak a jelenemet, hanem a múltamat is új megvilágításba helyezik.
A hetedik nap után itt, a blogon érkezem majd egy összefoglaló írással. Nem a képek részletezésével, és nem a történetek újramesélésével, hanem azzal, ami ezek mögött összeállt bennem. Az a szöveg töményebb lesz, lényegretörőbb, és egyben mutatja meg mindazt, ami most még képekben és rövid mondatokban él.
Aki szeretné lassabban, finomabban követni ezt a folyamatot, annak a TikTok ad teret. Aki pedig inkább egyben látna rá a rétegekre, annak itt lesz majd a folytatás. Ez most a folyamat közepe. A többi akkor mutatja meg magát, amikor ideér.
B.🤍